82 éve kezdték meg a szovjetek a lengyelek tömeges deportálását
11.02.2022
1940. február 10-én kezdődött meg a lengyelek tömeges deportálása Szibériába, amelyet az NKVD hajtott végre.
1940. február 10. és 1941 júniusa között a Második Lengyel Köztársaság területét megszálló Szovjetunió hatóságai négy hullámban hajtották végre a különböző nemzetiségű lengyel állampolgárok tömeges deportálását. Az első deportálások főként a kormánytisztviselők családjait érintették, beleértve a bírákat, ügyészeket, rendőröket, erdészeket, földbirtokosokat, valamint katonákat, köztük a lengyel-bolsevik háború résztvevőit is. A deportáltakat a Szovjetunió északi régióiba, Arhangelszk környékére, valamint Irkutszkba, a Krasznojarszki területre és a Komi Köztársaságba vitték.
A körülbelül 140 ezer embert érintő első deportálási hullám volt a legnagyobb, az áldozatok számát tekintve pedig a legtragikusabb. Az 1940-41-ben a Szovjetunió távoli területeire deportált lengyel állampolgárok teljes száma ismeretlen. A Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) történészei többek között az NKVD levéltári forrásai alapján több százezer lengyel állampolgárra becsülik ezt a számot. A Szibériai Foglyok Szövetsége szerint ezek a számok sokkal magasabbak, számításuk szerint a négy deportálási hullám során 1,3 millió lengyel állampolgárt szállítottak keletre, akik közül minden harmadik meghalt.
Forrás: dzieje.pl, fotó: Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN)