Derenki Búcsú 2021
26.07.2021
Közös lengyel-magyar misével kezdődött meg július 25-én az évente megrendezett Derenki Búcsú, az Országos Lengyel Önkormányzat, a Lengyel Közművelődési Központ, valamint a Sajószentpéter Városi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei lengyel nemzetiségi önkormányzatok, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Bethlen Gábor Alap, a Podhalei Szövetség és magánszemélyek támogatásával. A szentmisét megelőzően köszöntőt mondott az idei rendezvény felett védnökséget vállaló lengyel nemzetiségi szószóló, dr. Rónayné Słaba Ewa valamint Katarzyna Ratajczak-Sowa, a budapesti Lengyel Nagykövetség Politikai és Közgazdasági Osztályának vezetője. Az esemény megnyitóján beszédet mondott még Szabó Gergely, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat alelnöke.
A búcsún celebrált szentmisén a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készület keretein belül jelen volt a Częstochowai Fekete Madonna kegykép másolata is. A misét követően szimbolikus virágkoszorúkat helyeztek el a közelben fekvő dombon lévő temetőben, ahol közel kétezer derenki nyugszik. A budapesti Lengyel Nagykövetség nevében Andrzej Kalinowski, a Konzuli és Külhoni Lengyelek Osztályának vezetője helyezett el koszorút. A Derenki Búcsún a lengyel és magyar zarándokokon kívül tiszteletét tette Felföldi Maria, a Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Piotr Bąk, a Tátrai regionális közigazgatási egység vezetője, Maria Kuruc, Bukowina Tatrzańska község polgármester helyettese, Julian Kowalczyk, a Podhalei Szövetség elnöke, Molnár Monika, a Magyarországi Lengyel Katolikusok Szent Adalbert Egyesületének elnöke és a Lengyel Közművelődési Központ igazgatója, Piotr Piętka, a Lengyel Kutatóintézet és Múzeum igazgatója, Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, a budapesti lengyel plébánia Szent Kinga Kórusa, a Krościenko-i góral népi együttes, az emőd-istvánmajori „Polska Drenka” együttes, valamint a lengyel nemzetiség képviselői Budapestről, Szolnokról és Miskolcról.
Fotók: B. Pál