Elindult a Lengyel-Magyar Gazdasági Kamara
14.10.2020
Százéves álom valósult meg a Lengyel-Magyar Gazdasági Kamara megalakulásával, melynek hivatalos megnyitó ünnepségét kedden egyszerre tartották szűk körben Varsóban és Budapesten. Az intézmény mögött az érintett vállalatok mellett felsorakoztak a kereskedelmi kamarák, szakmai szervezetek és mindkét állam képviselői azzal a céllal, hogy a Lengyelország és Magyarország közötti gazdasági-kereskedelmi kapcsolatokat és együttműködést szélesítsék és fejlesszék. A kamara vezető pozícióit olyan cégek vezetői töltik be, mint a Cordia Polska, a Gedeon Richter Polska, a Trigranit vagy a Nowystyl Hungary. A jelenleg 33 tagot számláló kamara alapító ügyvezető igazgatója Wisniewski Anna. Az intézmény jövőbeni célja a kamarai szolgáltatások körének bővítése annak érdekében, hogy a vállalatokat minél szélesebb körben tudja segíteni a két országban.
Bár Lengyelország Magyarország negyedik legfontosabb külgazdasági partnere és harmadik legfontosabb áruimportőre,, eddig nem működött bilaterális gazdasági-kereskedelmi intézmény a két ország közötti együttműködés fejlesztése céljából. A lengyel-magyar kereskedelmi forgalom a tavalyi évben rekord szintű, 10,4 milliárd euró értékű volt, de az alapítók további lehetőséget látnak a kétoldalú üzleti kapcsolatok erősítésében.
“Lengyel-Magyar Kereskedelmi (Gazdasági) Kamara 1921 és 1939 között működött varsói székhellyel. Célja a két ország közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztése volt. 138 tagot számlált és fiókot tartott fenn Gdyniában. Elnöke Ludwik Darowski volt. 1945 után tevékenységét nem aktiválták újra. Ezek tehát az intézményi gyökereink” – mondta Jerzy Snopek, Lengyelország magyarországi nagykövete.
A rendszerváltást követően ebben a relációban nem sikerült létrehozni kamarát – egészen mostanáig. „Nagy örömünkre szolgál az a tény, hogy a Lengyel-Magyar Gazdasági Kamara létrejött. Az intézmény felállása számunkra egyben az országaink közötti többéves, intenzív és gyümölcsöző gazdasági együttműködés eredménye. Reméljük, hogy a Kamara már működésének első időszakában hozzájárul majd a lengyel-magyar kereskedelmi kapcsolatok élénkítéséhez, még a jelenlegi pandémiától terhelt időszakban is, hosszútávon pedig hozzájárul majd a gazdasági együttműködést segítő tartós és erős partneri kapcsolatok kiépítéséhez” – mondta Kovács Orsolya Zsuzsanna, Magyarország lengyelországi nagykövete.
A Kamara célja elsősorban a kétoldalú kereskedelmi és befektetői kapcsolatok erősítése, többek között az alábbi eszközök segítségével:
• Piaci és gazdasági-pénzügyi tájékoztatás biztosítása, amelyek elősegítik a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokat, emellett hozzájárulnak a tudományos-technikai és gazdasági együttműködés erősítéséhez;
• Széleskörű szolgáltatás biztosítása az érdeklődő cégek részére (jogi tanácsadás, tolmácsolás stb.);
• Networking, rendezvényszervezés, üzleti találkozók szervezése a tagvállalatok és a Kamara partnerei számára, valamint képzési programok megvalósítása.
A Kamarának már 33 tagja van
A Kamarát 26 tagvállalat alapította, de bejegyzése óta további 7 új taggal bővült a tagok köre . Az alapító cégek között találhatók például a Cordia lengyelországi leányvállalata, a Trigranit, a Raben Logistics, a Litwiniuk Property, a Nowystyl Hungary vagy a Greentech Polska. . A Lengyel-Magyar Gazdasági Kamara elnöki pozícióját Michał Melaniuk, a Cordia Polska ügyvezető igazgatója és a Polnord Rt elnök-vezérigazgatója tölti be, míg az elnökhelyettes a Richter Gedeon lengyelországi leányvállalatának elnöke és ügyvezető igazgatója, Németh Tamás. A Kamara úgy tervezi, hogy egy év múlva tagjainak száma legalább 100 vállalatra bővül.
– Számomra nagyon nagy megtiszteltetés, hogy a Lengyel-Magyar Gazdasági Kamarában ilyen fontos funkciót tölthetek be. Különösen azért, mert a Cordia Polska vállalat, amelynek elnöke vagyok, magyar gyökerekkel rendelkezik és a két ország nagyon közel áll egymáshoz. Bízunk benne, hogy a Kamara működése nemcsak a lengyel-magyar barátság kultúrájának olyannyira meggyökerezett erősítéséhez járul majd hozzá, de az egymás iránti üzleti bizalmat és a gazdasági kapcsolatokat is képes lesz fejleszteni, valamint a befektetői kapcsolódásokat erősíteni – nyilatkozta Michał Melaniuk, a Kamara elnöke.
Rendezvények már a működés első évében
A Lengyel-Magyar Gazdasági Kamara működésének első évében már tervez rendezvényeket a lengyel és a magyar vállalatok számára. A vállalatok közötti bizalom és együttműködések hálózatának építésére képzéseket tervez, egyelőre webinárium formájában, majd tájékoztató rendezvényekre szeretne fókuszálni, elindítva a „Doing Business in Poland” és „Doing Business in Hungary” rendezvénysorozatát.
A Kamara számos jól ismert intézménnyel együttműködésben tervezi munkáját, többek között a magyar CED (Central European Economic Development Network Nonprofit Ltd.) gazdaságfejlesztési intézménnyel, valamint lengyel megfelelőjével, a PAIH lengyel kereskedelmi és befektetési ügynökséggel. A Kamara intézményi partnere emellett a lengyel Országos Gazdasági Kamara (KIG) és az MKIK, működését pedig természetesen aktívan támogatják a két országban működő külképviseletek, Magyarország Varsói Nagykövetsége és Lengyelország Budapesti Nagykövetsége.
További információ a Kamara hivatalos weboldalán (www.plhucc.com) található vagy az info@plhucc.com email címen kérhető.