Energiagazdálkodás
Naimski: nem hosszabbítják meg a szerződést a Gazprommal
2021. szeptember 14.
Lengyelország önellátásra törekszik energiatermelésben, hangsúlyozta Piotr Naimski, stratégiai energetikai hálózatért felelős kormánybiztos egy szemináriumon – jelentette a The Warsaw Voice multimédia platform. Naimski azt is bejelentette, hogy Lengyelország nem hosszabbítja meg a Gazprom orosz gázipari céggel kötött, jövő év végén lejáró földgáz beszerzési szerződést. Erről a kormánybiztos a Radio Warszawa katolikus rádiónak adott interjú során beszélt. Az őt idéző Profit Line hírportál közölte, hogy 2030-ra Lengyelországban a gázfogyasztás akár 50 százalékkal is nőhet, a szén felhasználásának fokozatos visszaszorulása mellett. Az alternatív gázszállítási forrásokról beszélve Naimski kitért a Baltic Pipe vezetékre, amely az Északi-tenger norvégiai talapzatában fekvő gázmezőkön kitermelt földgázt a dániai hálózaton keresztül juttatja majd Lengyelországba, a tervek szerint jövő év októberétől. Ez évi 10 milliárd köbmétert jelent majd, ami a lengyel földgázszükségletnek a kétharmada. Az egyharmadot hazai forrásokból elégítik ki.
A Kincstár szénbányákat akar átvenni
2021. szeptember 9.
A Kincstár az év végéig át akarja venni a Tauron energiacsoporttól a Tauron Wydobycie szénbányát, a PGG bányát valamint a Weglokoks szénkereskedelmi céget – írta a The Warsaw Voice multimédia platform, Artur Sobon kincstárügyi miniszterhelyettes interjúját ismertetve. „A három vállalat feletti teljes ellenőrzés be fog következni, és a cégek állami támogatásban részesülnek majd” – mondta. Jelenleg a felértékelésük és az átvételük módjának kidolgozása van folyamatban. Ez utóbbira kereskedelmi alapon kerül majd sor.
A PGNiG több gázt vesz az USA-tól
2021. szeptember 3.
A PGNiG olaj- és gázipari állami vállalat módosította szerződéseit az amerikai székhelyű Global LNG két leányvállalatával, annak érdekében, hogy több cseppfolyósított földgázt (LNG) vásárolhasson, és ezzel is diverzifikálhassa gázellátását – jelentette a Polskie Radio. A módosítás eredményeként a Venture Global Calcasieu Pass, LLC és a Venture Global Plaquemines, LLC évente további 2 millió tonna LNG-t szállít 20 éven át Lengyelországba.
Amerikai-japán technológián alapul majd az atomerőmű?
2021. augusztus 31.
A General Electric-Hitachi (GEH) BWRX-300 kis modulokból álló reaktorain (SMR) alapulhat majd a lengyel atomerőmű. (Az SMR reaktorokat főként előre gyártott elemekből a helyszínen építik össze és ezek a reaktorok maximum 300 MW kapacitásúak – a szerk.) Az amerikai-japán technológia felhasználásával 4-6, egyenként 300 MW-os SMR reaktorból állna az atomerőmű – írta a Poland in English hírportál, Zygmunt Solorz és Michał Sołowow nagyvállalkozók bejelentésére hivatkozva. Az előzmények: 2019 augusztusában a Sołowow által ellenőrzött Synthos vegyipari vállalat és a GEH együttműködési megállapodást írt alá az SMR technológián alapuló erőmű megépítési lehetőségének kutatásáról. 2020 augusztusában a Synthos Green Energy a GEH Nuclear Energy stratégiai partnere lett a BWRX-300 reaktorok fejlesztésére és építésére. 2021 június végén pedig a PKN Orlen, a legnagyobb lengyel olajipari vállalat és a Synthos keretmegállapodást írt alá az SMR-ek létrehozásában való együttműködés szabályairól.