Energiagazdálkodás
Nem épít akkumulátorgyárat Lengyelországban a kínai CATL
2024. február 22.
A CATL, a világ legnagyobb elektromos autó akkumulátor gyártója eláll attól a tervétől, hogy akkumulátorgyárat épít a dél-lengyelországi Jaworznoban. Ezzel a kínai gyár az Intel nyomdokaiba lép, ugyanis az amerikai vállalat is inkább Németországban építi fel félvezetőgyárát, Lengyelország helyett. Maga Paweł Silbert, Jaworzno polgármestere jelentette be a kínai döntést közösségi média bejegyzésében, amire az ESKA rádió honlapja figyelt fel. Silbert elismerte, hogy a lengyel gazdaság versenyképessége sokat romlott az utóbbi időben, Jaworzno pedig nem tudta biztosítani a szükséges energiát és a város infrastruktúrája sem bizonyult kielégítőnek a világ vezető beruházói számára.
Az SMR atomerőművek projektje államérdeket sért?
2024. február 14.
Amint azt 2023. decemberi hírcsokrunkban megírtuk, a mindössze két hétig hatalmon lévő Morawiecki-kormány decemberben jóváhagyta, hogy Lengyelországban 24 kisméretű moduláris atomerőművet (SMR) építsenek, országszerte hat helyszínen, a fosszilis tüzelőanyagról átállás érdekében. A program megvalósítója az Orlen Synthos Green Energy (OSGE), az Orlen állami energiacsoport és a Synthos magánvállalat vegyesvállalata lett volna. Az első SMR-t a tervek szerint 2030-ra hozták volna létre. Azt is megírtuk, hogy a Polityka című hetilap nem hivatalos forrásra hivatkozva azt közölte, hogy a projektről a Belbiztonsági Ügynökség (ABW) negatív véleményt adott. Február 14-én a The Warsaw Voice multimédia platform a PAP hírügynökség jelentése alapján cikket közölt, „Az SMR projekt sérti az államérdeket?” címmel. Az írásból kiderül: Donald Tusk miniszterelnök a Miniszterek Tanácsának ülésén elmondta, hogy az OSGE projekt a Belbiztonsági Ügynökség véleménye szerint államérdeket sért. Erről az ABW annak idején tájékoztatta Mateusz Morawiecki akkori miniszterelnököt, akinek a kormánya ezt figyelmen kívül hagyva elvi döntést hozott az SMR erőművek megépítéséről. Tusk azt is közölte a Miniszterek Tanácsával, hogy az ABW állásfoglalásáról az államfőnek nem volt tudomása.
Távozik a PKN Orlen elnök-vezérigazgatója
2024. február 2.
A PKN Orlen állami energiacsoport felügyelő bizottsága – saját kérésére – felmentette Daniel Obajteket, az óriásvállalat elnök-vezérigazgatóját. Posztja február 5-én megszűnik, egy nappal a vállalat rendkívüli közgyűlése előtt – jelentette a The Warsaw Voice multimédia platform. A hír bejelentésére az Orlen részvények 4 százalékkal erősödtek a Varsói Tőzsdén (WSE). Daniel Obajtek 2018-tól állt a PKN Orlen élén. Távozásának lehetőségét már a tavaly októberi, kormányváltást eredményező parlamenti választások után jelezte. Az Orlen ellen Plock város kerületi ügyésze eljárást indított a 2022-es Lotos fúzió miatt.