Ünnepségek Szent Kinga tiszteletére Küngösön
25.07.2021
Július 25-én Küngös településen (Veszprém megye) Szent Kinga védnökségének szentelt hagyományos búcsú misén Katarzyna Ratajczak-Sowa, a Politikai és Közgazdasági Osztály vezetője vett részt, aki a Lengyel Köztársaság Nagykövetsége nevében üdvözölte az összegyűlteket és átadta a híveknek Szent Kinga alakjával kapcsolatos gondolatait, valamint koszorút helyezett el a Szent emlékműjénél.
Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Héninger Pálma, dr. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára kabinetfőnöke, valamint Ószándecból érkező Szent Kinga Egyesület delegációja, Mieczysław Witowski elnökével. A Lengyel Egyesület átadott a küngösi Szent Kinga egyesületnek egy képet, amely a 1999. június 16-án II. János Pál pápa által szentté avatott Kinga képét örökíti meg.
Az ünnepség során megáldásra került Ószandec által Küngös új hivatalos lobogója is, melyen a város frissített címere található. Egy nappal korábban, július 24-én a Városházán került megrendezésre a „Visegrádi Együttműködés 30 éve 1991-2021” kiállításmegnyitó, valamint tombola, melynek díjai – Lengyelország történetéről szóló bemutató anyagok magyar nyelven, valamint Chopin zenéjével albumok, amelyeket a Lengyel Köztársaság budapesti Nagykövetsége adott át.
Fot: W.Papp R., Stolarek E., Szabó A.