Tények és adatok a lengyel gazdaságról
Kisebb a kiskereskedelmi forgalom
2021. február 19.
Januárban a kiskereskedelmi forgalom 6,0 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi szinttől – közölte a PAP hírügynökség, a Központi Statisztikai Hivatal (GUS) jelentése alapján. (Decemberben a forgalom 0,8 százalékkal volt kisebb, mint az előző év azonos időszakában.) A legnagyobb mértékű a visszaesés (40,8 százalékos) a ruházati cikkek és lábbelik eladásában volt megfigyelhető. Tüzelő- és üzemanyagból 16,4 százalékkal, élelmiszerből, italból és dohányáruból pedig 0,8 százalékkal kevesebb fogyott. Ugyanakkor a bútor, háztartási készülék és szórakoztató elektronikai cikk értékesítés 7,1 százalékkal nőtt.
A lengyel ipar a második leggyorsabban növekvő az EU-ban
2021. február 16., 18.
Januárban az ipari termelés 0,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – jelentette a PAP hírügynökség, a Központi Statisztikai Hivatal (GUS) kimutatását ismertetve. Tavaly decemberben viszont az ipar termelése 6,1 százalékkal több volt, mint az előző év azonos időszakában. A tavalyi növekedés Szlovákia után a leggyorsabb volt az Európai Unióban – áll az Eurostat, az unió statisztikai szolgálatának jelentésében, amelyről az IAR, a Polskie Radio hírszolgálata számolt be. Az EU egészének ipari termelése 2020-ban 0,4 százalékkal csökkent, ezen belül az eurozónában a visszaesés 0,8 százalék volt.
Csökkent a foglalkoztatottság, nőttek a bérek
2021. február 17.
Januárban a foglalkoztatottság két százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest és a vállalati bérek 4,8 százalékkal nőttek a Központi Statisztikai Hivatal (GUS) jelentése szerint. Az adatokat ismertető PAP hírügynökség szerint a bruttó havi átlagbér 5536,80 złoty volt. A Fejlesztési, Munkaügyi és Technológiai Minisztérium becslése szerint a munkanélküliség januárban 6,5 százalék volt (decemberben 6,2 százalékot tett ki).
12 milliárd euró volt a külkereskedelmi többlet 2020-ban
2021. február 16.
Év végén a külkereskedelemben 12 milliárd eurós többletet regisztráltak, ami a tízszerese a 2019. évinek – jelentette a PAP hírügynökség. A Központi Statisztikai Hivatal (GUS) kimutatása szerint az export értéke 237,5 milliárd euró, az importé pedig 225,5 milliárd euró volt. Lengyelország legnagyobb exportpiaca Németország, Csehország és Nagy-Britannia, a legnagyobb import-piaca pedig Németország, Kína és Olaszország volt.
Glapiński 2,5 százalékos inflációra számít az idén
2021. február 6.
Adam Glapiński, a jegybank elnöke arra számít, hogy idén az infláció 2,5 százalék körül alakul – jelentette a PAP hírügynökség. Januárban az éves infláció 2,7 százalékos volt, 0,3 százalékponttal nagyobb, mint a közgazdászok előrejelzése.
Morawiecki: 25 milliárddal kevesebb volt a deficit tavaly a tervezettnél
2021. február 4.
A költségvetési hiány tavaly a tervezett 109,3 milliárd złotynál mintegy 25 milliárddal kevesebb volt – mondta Mateusz Morawiecki miniszterelnök a wPolsce internetes TV-csatornának nyilatkozva. Tíz napal korábban az Eurostat, az EU statisztikai szolgálata azt jelentette, hogy 2020 harmadik negyedévében a lengyel deficit a GDP 2,9 százaléka volt, szemben a második negyedévi 16,3 százalékos hiánnyal. A harmadik negyedévben az EU tagállamainak átlagos költségvetési hiánya a kumulált GDP 5,6 százalékának felelt meg – erre Łukasz Czernicki, a Pénzügyminisztérium vezető közgazdásza hívta fel a PAP hírügynökség figyelmét.
Változatlan kamatlábak
2021. február 4.
A Monetáris Politikai Tanács (RPP) februári ülésén változatlanul hagyta a jegybanki alapkamatlábat, ami így a történelmi mélyponton maradt: 0,10 százalék. A lombard kamat 0,50, a betéti kamat 0,00, a rediszkont kamatláb 0,11 százalék és a diszkont kamatláb 0,12 százalék, jelentette az IAR, a Polskie Radio hírszolgálata.
51,9 pontra nőtt a PMI index
2021. február 1.
A lengyel feldolgozóipar helyzetét mutató PMI index a decemberi 51,7 pontról januárban 51,9 pontra nőtt, az IHS Markit londoni székhelyű globális pénzügyi kutató és gazdasági adatszolgáltató cég közlése szerint, olvasható a focus-economics gazdasági portálon. Az elemzés megállapítja, hogy ez a legmagasabb érték tavaly július óta, ami az üzleti feltételek javulását jelzi. A januári index az új, elsősorban export vezérelt megrendelések növekedésének köszönhető.
2,8 százalékkal esett vissza a GDP tavaly
2021. január 29.
A GDP tavaly 2,8 százalékkal esett vissza a Központi Statisztikai Hivatal (GUS) becslése szerint – jelentette a PAP hírügynökség. A visszaesés 0,2 százalékponttal nagyobb, mint az elemzők várakozása volt. A belföldi kereslet 3,7 százalékkal csökkent, a beruházások mértéke pedig 8,4 százalékkal esett.
Az államfő aláírta a 2021. évi költségvetési törvényt
2021. január 28.
Andrzej Duda köztársasági elnök a Parlament jóváhagyása után aláírta a 2021. évi költségvetési törvényt, amely 4,0 százalékos gazdasági növekedéssel és 1,8 százalékos inflációval számol – jelentette az IAR, a Polskie Radio hírszolgálata. A törvény szerint a költségvetési bevétel várhatóan 404,4 milliárd, a kiadás 486,7 milliárd, így a hiány 82,3 milliárd złoty lesz.