Tények és adatok a lengyel gazdaságról
A monetáris tanács aggódó, és nem változtatott a kamatlábakon
2020. november 9.
A Monetáris Politikai Tanács (RPP) november 6-i ülésén változatlanul hagyta a jegybanki alapkamatlábat, ami történelmi mély ponton áll: 0,10 százalék. A lombard kamat 0,50, a betéti kamat 0,00, a rediszkont kamatláb 0,11 százalék és a diszkont kamatláb 0,12 százalék. Az RPP közleménye – amelyet a The Warsaw Voice multimédia platform ismertetett – megállapítja: a tanács arra figyelmeztet, hogy a negyedik negyedévben a gazdasági feltételek jelentős mértékben romlanak a koronavírus-járvány miatti megszorító intézkedések következtében. A problémák különösen a szolgáltató szektorra hatnak, nő a bizonytalanság és romlik a hangulat a vállalatoknál – áll a közleményben, amely az infláció növekedését is előre vetíti.
Nő a költségvetési hiány
2020. november 6.
Az idei költségvetés módosításáról októberben elfogadott törvény 109,3 milliárd złoty hiányt irányoz elő (lásd: 2020. októberi hírcsokor – a szerk.). A havi hiány október végén 13 milliárd złotyt tett ki, ami „novemberben és decemberben minden bizonnyal” nőni fog, ezt facebookon, kérdésre mondta válaszként Mateusz Morawiecki miniszterelnök.
Kis mértékben romlott a PMI index
2020. november 2.
A lengyel feldolgozóipar helyzetét mutató PMI index a szeptemberi 50,5 pontról októberben 50,4 pontra csökkent, az IHS Markit londoni székhelyű globális pénzügyi kutató és gazdasági adatszolgáltató cég jelentése szerint, amelyet a Business Insider Polska hírportál ismertetett. Októberben az ipar helyzetét meghatározó gazdasági helyzet csaknem stagnált. A gazdasági feltételek javulásának ütema az elmúlt hónapban két év óta a leglassúbb volt – áll a jelentésben, amely szerint ugyanakkor az új megrendelések volumene kissé nőtt.
A lengyel-amerikai gazdasági kapcsolatokról
2020. november 11.
Mintegy 1500 üzleti vállalkozás működik Lengyelországban amerikai tőkével, 267 ezer dolgozónak adva munkát, áll a lengyelországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) és a varsói KPMG auditáló, pénzügyi tanácsadó cég közös jelentésében, amelyet a Polskie Radio ismertetett. A dokumentum összegzi az elmúlt 30 évi amerikai beruházásokat. A hivatalos statisztikák szerint 2018 végén az USA lengyelországi befektetéseinek kumulált értéke 24,4 milliárd dollár volt. to: ARKADIUSZ ZIOLEK / East
Változatlan a munkanélküliség
2020. október 30.
A munkanélküliek aránya szeptemberben is 6,1 százalék volt – ami negyedik hónapja nem mutat változást, közölte a Központi Statisztikai Hivatal (GUS) jelentését ismertetve a Polskie Radio.
Enyhébb lehet a válság?
2020. október 28.
A lengyel gazdaság enyhébb gazdasági válsággal kell, hogy szembenézzen a koronavírus-járvány második hullámában, mint az elsőben, mivel a megszorítások a járvány kitörésének kezdeti időszakában bevezetetteknél kevésbé súlyosak, és a vállalatok jobban felkészülhettek a beszállítói láncban keletkezett zavarok elhárítására – véli Pawel Porys, a PFR állami fejlesztési alap igazgató tanácsának elnöke, aki a Dziennik Gazeta Prawna című napilapnak adott interjút. A PFR mintegy 70 milliárd złotyt fordít a válallatok likviditási gondjainak enyhítésére – mondta.
A munkáltató szervezetek állami segítséget sürgetnek
2020. október 28.
A koronavírus-járvány miatt a vállalatoknál kialakult súlyos likviditási helyzet javítása érdekében azonnali állami intézkedéseket sürgetnek az olyan munkáltatói szervezetek, mint a Lewiatan szövetség, a BCC és a ZPP – írta a Rzeczpospolita című napilap. Gyorsabb ÁFA visszatérítésre lenne szükség, és az adóemelést mindenképpen el kellene kerülni, figyelmeztetnek a szövetségek képviselői. A Pénzügyminisztérium elemzi a javaslatokat – írta a lap.
1,8 milliárd złotys mentőcsomag
2020. október 28.
A járvány miatt bevezetett intézkedések által sújtott vállalatok megsegítésére 1,8 milliárd złotyt fordít a kormány, de az összeg túllépheti a 2 milliárd złotyt is – jelentette be Mateusz Morawiecki miniszterelnök. Az egy hónapos, novemberi program részeként elengedik a társadalombiztosítási járulék befizetését 470 ezer dolgozót foglalkoztató, mintegy 170 vállalatnak, valamint 50 ezer złotyt folyósítanak azoknak a mikró- és kisvállalatoknak, amelyek éves bevétele legalább 40 százalékkal visszaesett – írta a programról beszámoló PAP Market Insider. Ha szükséges lesz, ugyanezt megismétlik decemberben is – mondta a kormányfő.
2,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom
2020. október 21.
Szeptemberben a kiskereskedelmi forgalom 2,5 százalékkal volt nagyobb, mint az előző év azonos időszakában, állandó árakkal kalkulálva – közölte a Polskie Radio, a Központi Statisztikai Hivatal (GUS) jelentését ismertetve. A bútor, háztartási készülék és szórakoztató elektronikai gyártmányok forgalma 8,6 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban. A járművek és alkatrészek értékesítése pedig 4,9 százalékkal nőtt. Az élelmiszer, ital és dohányárú eladás 1,6 százalékkal emelkedett, az üzemanyagokból ugyanakkor 4,6 százalékkal kevesebb fogyott.
Csökkent a foglalkoztatottság, nőtt a bér
2020. október 19.
Szeptemberben 1,2 százalékkal volt kevesebb a foglalkoztatottak száma, mint egy évvel korábban, ugyanakkor a vállalati bruttó bérek 5,6 százalékkal nőttek – jelentette a PAP hírügynökség, a Központi Statisztikai Hivatal (GUS) adatait ismertetve. Az átlagbér szeptemberben 5371,56 złoty volt.
IMF: idén 3,6 százalékkal csökken a GDP
2020. október 14.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) korrigált előrejelzése szerint a lengyel GDP idén 3,6 százalékkal visszaesik és jövőre 4,6 százalékkal nő – írta az IAR, a Polskie Radio hírügynöksége. Az IMF júniusi prognózisa még azzal számolt, hogy a lengyel GDP idén 4,6 százalékkal csökken és 2021-ben 4,2 százalékkal nő.