Lengyelország Magyarországon

Auschwitz-Birkenau Emlékhely és Múzeum: http://www.auschwitz.org.pl/

            Az auschwitzi koncentrációs tábor a terror és a népirtás szimbólumává vált az egész világon. A tábort 1940-ben a németek hozták létre a náci Harmadik Birodalomhoz kapcsolt lengyel Oświęcim elővárosában.

            A tábor létrehozásának közvetlen oka a tömegesen letartóztatott lengyelek egyre növekvő száma, és, ebből kifolyólag, a börtönök telítettsége volt. Majdnem két éven át legnagyobb részt lengyeleket tartottak itt fogva. Az egyre rendszeresebbé váló szállítmányokban lengyel zsidók is voltak, bár ekkor még csak kevesen. A kezdetben a többi, a németek által már a '30-as évek elejétől, a Harmadik Birodalom egész területén létrehozott koncentrációs táborhoz hasonló képződmény 1942-től megsemmisítő táborrá vált, ahol a németek több, mint 1 millió embert végeztek ki, elsősorban zsidókat és lengyeleket, valamint cigányokat (romákat), orosz hadifoglyokat és kisebb számban más nemzetiségek képviselőit.

            1944-ben, működésének legintenzívebb időszakában, a tábor két funkciót látott el: koncentrációs tábor volt (a fogva tartás és a túlélést tudatosan lehetetlenné tevő életkörülményekből következően, a lassú megsemmisítés helye bizonyos kategóriába sorolt foglyok számára) és a közvetlen megsemmisítés központja, ahol más áldozatok mellett elsősorban zsidókat gyilkoltak meg. A koncentrációs táborba hurcolt emberek nagyrészt éhen haltak, ugyanakkor a megsemmisítő részleg elsősorban gázkamrákat használt meggyilkolásukra.

1944-ben a tábor már három részből állt:

Az 1940-ben, egy háború előtti lengyel kaszárnya területén és épületeiben létre hozott Auschwitz I-ből - ez volt az eredeti koncentrációs tábor, amely az adminisztratív központ szerepét töltötte be az egész komplexum számára, és kb. 70 000 ember, főleglengyel lés szovjet hadifoglyok halálának színhelye volt.

Auschwitz II - Birkenau - a komplexum legnagyobb, 1940-ben, az Oświęcimtől 3 km-re levő Brzezinkában megépített tábora. Az egykori faluból kitelepítették a lengyel lakosságot, házaikat pedig elbontották. Brzezinka összesen 1400 hektáros területén a németek kb. 300 barakkot és lakóépületet, igazgatási és gazdasági épületet, 13 kilométernyi vízelvezető árkot, 16 kilométer szögesdrótkerítést, több tíz kilométernyi utat építettek meg. Ezen kívül 1944 májusában használatba vették a közvetlenül a táborba vezető 3 vasúti mellékvágányt és a kirakodó rámpát. A németek Birkenauban a foglyokkal építtették fel a megsemmisítés eszközeinek túlnyomó részét, többek között az első két, 1-es és 2-es bunkernek is nevezett gázkamrát, amelyeket Brzezinkából kitelepített lengyel családok házaiból alakítottak ki, és 1942-ben kezdtek el használni. Ezután kezdődött meg a négy nagy gázkamra és krematórium alkotta komplexum felépítése, amely német számítások szerint egy év alatt 1 600 000 ember elpusztítására és elégetésére volt alkalmas. Az Auschwitz II elsősorban a zsidók megsemmisítésének színhelye volt, ide gyűjtötték össze az egész auschwitzi táborkomplexumból és részben más táborokból a betegeket és az egyéb okból kiszelektáltakat, és itt pusztították el őket szisztematikusan;

Auschwitz III - Monowitz-ot, az 1942-43-ban létrehozott munkatábort több mint 40 altábor alkotta. A foglyokat itt főként gyári és mezőgazdasági munkára használták.

            A németek minden tábort és altábort izoláltak a külvilágtól. Szögesdróttal kerítették körbe, amelybe áramot vezettek. Az egész tábort figyelőtornyok vették körül. A főparancsnok igazgatása és a KL Auschwitz kötelékébe tartozó SS tisztek felügyelete alá tartozó terület kiterjedt a szögesdrót határain kívülre is: összesen 40 km² -nyi területet foglalt el. A tábor szomszédságában élő helyi lakosságot, lengyeleket és zsidókat, kitelepítették. Házaik egy részét lerombolták, a maradékba pedig beköltöztek a tábor kötelékében szolgáló SS tisztek, altisztek és családjaik. A tábort övező területen rendezték be a fenntartás technikai feltételeit biztosító raktárakat, műhelyeket, irodákat és az SS tisztek laktanyáját. 1944-ben az Auschwitzi táborkomplexumban kb. 135 ezer ember élt (105 ezer regisztrált és kb. 30 ezer nem regisztrált), vagyis az összes koncentrációs táborban fogva tartottak (525 ezer) 25%-a.

            Kezdeti terveik szerint a németek Auschwitzot azoknak a lengyeleknek az őrzésére szánták, akiket valamiért alkalmatlannak találtak a németországi munkára, vagy, akik más okból voltak érdektelenek a Harmadik Birodalom számára. Heinrich Himmler, az SS és a német rendőrség vezetője már 1940. március 15-én ezt mondta a megszállt Lengyelországban létrehozott táborok parancsnokainak gyűlésén: „Az összes lengyel származású szakértőt fel kell használni hadiiparunkban. Később a lengyelek eltűnnek a világ színéről. (...) Közeledik minden német ideje. Ezért feltétlenül fontos, hogy a nagy német nemzet minden lengyel elpusztításában lássa legfőbb feladatát." 1942 közepéig a legnagyobb számban lengyeleket tartottak fogva, idővel, a németek újabb terveinek megfelelően, amelyek a zsidók totális megsemmisítését tűzték ki célul, egyre gyakrabban szállítottak zsidókat a táborba - először lengyel és német származásúakat, később egész Európából. A KL Auschwitzba deportált zsidók között a legnagyobb csoportot az 1944. április végétől augusztusig Magyarországról deportált kb. 430 ezer férfi, nő és gyerek alkotta.

            A foglyokat számozták, kezdetben fényképezték, később a számokat váll alá tetoválták. Auschwitz volt az egyetlen német koncentrációs tábor, ahol bevezették a tetoválást a foglyok jelölésére (a többi táborban a ruhára varrt számon kívül számozott karperecet alkalmaztak). A foglyokat kategóriákba sorolták (politikaiak, Jehova Tanúi és egyháziak, emigránsok, a társadalom ellenségei, közönséges bűnözők, homoszexuálisok, és jelölték nemzeti hovatartozásukat is). Csak alsóneműt és vékony vászonruhát kaptak. A karantén után a barakkokhoz vagy a kényszermunka egységekhez vitték őket. A körülmények kimerítő jellege, a felügyelők büntetlensége és a szigorú büntetésekkel járó tortúrák a rabok tömeges halálához vezettek. A tábori munkának ez is volt a célja, innen a jelmondat: „Vernichtung durch Arbeit" (a munka általi megsemmisítés). Az élelemadagok felét sem tették ki a tábori körülmények között szükségesnek. A németek számításai szerint a tábori koszttal kb. három hónapig lehetett életben maradni. Az élelem rossz minősége és kis mennyisége betegségeket, majd gyors halált eredményezett - természetes úton vagy hirtelen, elgázosítás vagy szívbe adott fenolinjekció következményeképpen. Az első télen a rabok csaknem fele meghalt, ezért 1943-tól a kényszermunkások hiánya a tábori parancsnokságokat a büntetések enyhítésére kényszerítette, többek között leálltak a szökést megkísérlők azonnali kivégzésével, hivatalosan is betiltották a nyílt térben való verést. Folyamatosan töltötték fel a tábort: zsidók szállítmányaival, a mindig helyhiányos hitleri börtönökből áthozott foglyokkal és a letartóztatási akciók során begyűjtött lengyelekkel.

            Auschwitz volt a központja a német orvosok foglyokon végzett, etikát és emberséget nélkülöző kísérleteinek. Kéznél levő, olcsó kísérleti alanyokként kezelve őket az orvostudomány, patológia és genetika különféle területein végeztek kísérleteket. A központi szinten eltervezett kísérletek a haderő szükségleteit szolgálták volna (a katonák egészségi állapotának javítását), vagy a háború utáni tervek megvalósítását (többek között a népességpolitika terén), illetve a rasszista elméletek alátámasztását (pl. az árja faj felsőbbrendűségét). A központi utasítástól függetlenül egy sor Hitlerhű német orvos kísérletezett a foglyokon német gyógyszercégek, orvosi intézetek megbízásából vagy az egyéni tudományos karrier reményében. Különösen kegyetlen kísérleteket végeztek nőkön: tömeges sterilizációnak vetették alá őket. A náci demográfiai politika elképzeléseinek megfelelően, olyan sterilizációs módszert akartak kifejleszteni, amelyet az alsóbbrendű nemzeteken alkalmaztak volna. A szélsőséges éheztetés következményeit vizsgálták a leginkább kimerült foglyokon, gyógyszereket teszteltek, mesterségesen betegségekkel fertőztek meg embereket, szükségtelen műtéteket hajtottak végre. Különböző kísérleteknek vetettek alá roma gyerekeket, törpéket, és a speciálisan különszelektált gyerek ikerpárokat.

            Az auschwitzi rabok életének lényeges eleme volt az ellenállási mozgalom, amelynek a túléléshez nélkülözhetetlen egymást segítés volt az alapja. Ezen kívül, sok fogoly partizán szervezetekből, konspirációs tevékenységért került Auschwitzba. Az ellenállási tevékenység célja a szervezett segítségnyújtás, ezen belül a szökések előkészítése volt, valamint a hitleri bűntettek dokumentálása, ezeknek a táboron kívülre, a partizán szervezetekhez való eljuttatása, valamint egy esetleges fegyveres felkelés előkészítése. Egy egységes mozgalom előkészítését nehezítette a tábor széttagoltsága, a nemzetiségi és nyelvi különbségek és az altáborok közti távolság. Ennek ellenére volt példa egységes fellépésre, elsősorban a lengyel rabok részvételével. Auschwitzban egyetlen fegyveres megmozdulásra került sor: a Sonderkommando, vagyis a rabok megsemmisítésénél és nyomainak eltűntetésénél dolgozó foglyok lázadására. A táborok fennállása alatt mintegy 700-an próbálkoztak szökéssel, ebből 300-an jártak sikerrel. Néhány látványos esetnek, például, amikor pár fogoly egy SS tiszti ruhába öltözött társuk vezetésével kihajtott a parancsnok autójával a nyitott sorompó alatt, különösen nagy jelentősége volt a táborokról való hiteltérdemlő információ átadásában. Ilyen fontos esemény volt Witold Pielecki százados szökése is. A szökési kísérleteket vagy egyénileg büntették - a próbálkozókat halálra éheztették a bunkerekben, vagy a kollektív felelősségre hivatkozva fogolytársaikkal együtt végezték ki őket. Olykor a németek a sikertelenül járt szökevények családját is táborokba hurcolták.

            1944 tavaszára a németek kritikus hadi és gazdasági helyzetbe kerültek, ezért elkezdték tömegesen átszállítani elsősorban a zsidókat, lengyeleket, oroszokat, de más nemzetiségek képviselőit is, a Birodalom belső területein található táborokba, az ottani hadiipari gyárakban végzett munkára. Ugyanakkor a keleti front stratégiai helyzetére való tekintettel a nácik már 1944 augusztusában elkezdték a táborok likvidálását. Hozzákezdtek
a Sonderkommando tagjainak szisztematikus kivégzéséhez, év végére leállították Auschwitz és Birkenau további bővítését, valamint elkezdték elégetni a dokumentumokat és eltüntetni a tömeggyilkosság bizonyítékait: betemették az emberi maradványokkal teli gödröket, alapjaiig lebontották a IV-es krematóriumot, előkészítették a másik három krematóriumi épület felrobbantását. Elindultak a Halálmenetek a Harmadik Birodalom belseje felé.
A táborban több mint 9 ezer fogoly maradt, ebből 500 gyerek - a tervek szerint mindannyiukra halál várt. Kötegekben égették el a tábori aktákat, felrobbantották a krematóriumokat, felgyújtották az ún. Kanada II-t, vagyis a deportáltak értékeit kezelő és eltakarító raktárkomplexumot. A részben az SS tisztek által elhagyott tábort 1945. január 27-én szabadították fel az első ukrán front 60. hadseregének katonái, közvetlenül a 100. lwówi gyalogos hadtest. Auschwitzban, Birkenauban és Monowitzban mindösszesen kb. 7,5 ezer fogoly érte meg a felszabadulást. Egy részük hazatért, a többieket a táborban létesített provizórikus kórházakban kezelték. Nagy részük belehalt a kimerülésbe.

            2007. június 27-én az Új-Zélandon ülésező UNESCO Világörökségi Bizottsága döntött az egykori Auschwitz-Birkenaui koncentrációs tábor nevének megváltoztatásáról, és a Világörökség listájára új néven való bejegyzéséről. A döntést az tette indokolttá, hogy általánossá vált a világon az ún. „lengyel táborok" gondolati-tartalmi rövidítés, amely ezeknek a német képződményeknek a földrajzi elhelyezkedésére, valamint a nyugati országokban élők pontatlan és felszínes történelmi és földrajzi ismereteire vezethető vissza. Lengyelország és Izrael közös javaslatának megfelelően 2007. június 27-től a hely neve: Auschwitz-Birkenau. Német náci koncentrációs és kivégző tábor (1940-1945).